A Grand Seiko leghíresebb fehér számlapján egyetlen csepp fehér festék sincs. A Snowflake becenevű SBGA211 hófehérségét tiszta ezüstbevonat adja, a mintázatát egy 1971-es archív számlap, a másodpercmutató hangtalan siklását pedig a Spring Drive – ebből a háromból állt össze az az óra, amellyel a Grand Seiko 2010-ben kilépett Japánból a világba, és amely 2026-ban is ott van a márka Heritage kollekciójában.
Tartalomjegyzék:
Hó a Hotaka-hegység oldaláról
A történet a Nagano prefektúrában, a Seiko Epson egyik létesítményében működő Shinshu Watch Studióban kezdődik, ahol a Grand Seiko Spring Drive és kvarc órái készülnek, és ahonnan a Hotaka-hegység látszik, amelyet minden télen hónapokra hó borít, a csúcsok felől fújó erős szél pedig egyenetlen, fodros mintát farag a felszínébe. 2004-ben, amikor elkészült az első Grand Seiko a 9R Spring Drive szerkezettel, a tervezőcsapat feltette magának a kérdést, hogy ha már a szerkezet a folyamatos, természetes időmúlást akarja megmutatni, miért ne mutathatná a számlap is azt a tájat, amely a műhely ablakából látszik.
A feladatot a stúdió számlapműhelye kapta meg, és már az elején látszott, hol lesz a gond: a festék kitölti a mélyedéseket és elsimítja a textúrát, ha pedig kevesebbet visznek fel belőle, a számlap nem lesz igazán fehér. Legyen hófehér, és közben olyan egyenetlen, mint a hegyoldal – ez volt a feladat. A kiindulópontot végül a műhely archívuma adta, ahol a régi számlapminták között akadt egy 1971-es darab, amelynek a felülete pont olyan sziklásan egyenetlen volt, mint amit kerestek. Később derült ki, hogy a mintát a Suwa Seikosha (a mai Seiko Epson) készítette egy 56GS nevű mechanikus Grand Seikóhoz, amely ráadásul tonneau formájú volt, 18 karátos sárgaarany tokkal és arany színű számlappal, és a tok felülete is ugyanazt a sziklás textúrát kapta.
A hetvenes évekbeli minta túl kicsi volt egy mai órához, ezért új, nagyobb sajtolószerszám kellett: előbb kézi szerszámokkal kifaragtak egy rézelektródát, a formát átvitték egy acélötvözetből készült formára, ebből lett a sajtolószerszám, amely 200 tonnás erővel nyomja bele a mintát a számlap alapját adó sárgarézlapba. A fehérséget ezüstbevonat adja, mivel a fémek közül az ezüst veri vissza a legtöbb látható fényt, a csapat pedig a bevonófürdő összetételével, az áramerősséggel és a merítési idővel addig kísérletezett, amíg mikronra pontosan meg nem találta azt a rétegvastagságot, amely már hófehér, de a textúrát még nem tünteti el. A végeredménynek van egy mellékhatása is, amit a Grand Seiko szívesen emleget: az egyenetlen felület nagyobb, mint egy sima számlapé, ezért több fényt kap és ver vissza minden irányból, így a Snowflake fehérebbnek hat a fehérnél.
A sajtolás csak az eleje. Ezt követi az ezüstözés, a megmunkálás és a fúrás, a feliratok nyomtatása, végül a logó és az indexek kézi felhelyezése, összesen több mint 80 munkalépés, mire egy sárgarézlapból Snowflake-számlap lesz. Az indexeket a műhelyben saját készítésű akrilcsipesszel emelik fel, hogy a minden élükön tükörfényesre polírozott alkatrészek ne karcolódjanak meg, a két lábukat pedig 0,3 milliméternél kisebb furatokba illesztik – miközben maga az index takarja el a furatot, vagyis az utolsó mozdulat már inkább kézérzet, mint látás kérdése.
Spring Drive, röviden
A Snowflake számlapja a Spring Drive miatt született, ezért a szerkezetet sem lehet kihagyni. Az ötlet 1977-ből származik, amikor Yoshikazu Akahane, a Suwa Seikosha fiatal mérnöke olyan órát akart építeni, amelyet rugó hajt, mint egy mechanikus órát, a pontossága viszont egy elektronikus óráé; húsz évnél is több fejlesztés kellett hozzá, az első kereskedelmi forgalomba került Spring Drive szerkezet 1999-ben jelent meg, a Grand Seikóba pedig 2004-ben érkezett meg, automata felhúzással és háromnapos járástartalékkal.
A rugóház és a kerékrendszer ugyanúgy megvan benne, mint bármelyik mechanikus órában, a gátszerkezet és a billegő helyén viszont a Tri-synchro Regulator dolgozik. A kerékrendszer végén forgó glide wheel (siklókerék) a rugó energiájából áramot termel, ez táplálja a kvarcoszcillátort és az integrált áramkört, az áramkör pedig a kvarc referenciájához mérve elektromágneses fékkel tartja pontos tempón a kereket – mechanikai, elektromos és elektromágneses energia dolgozik együtt, innen a „tri” a névben. Mivel nincs gátszerkezet, ketyegés sincs, a másodpercmutató egyenletesen siklik körbe, a 9R65 pedig havi ±15 másodperces, vagyis nagyjából napi ±1 másodperces pontosságot tud.
Elem nincs benne, kvarc viszont igen. Ilyen szerkezetet ma is csak a Seiko-csoport óráiban találni, és a Snowflake-ben ez a hangtalanul sikló, kékített másodpercmutató az, ami a havas számlapot igazán mozgásba hozza.
Seiko felül, Grand Seiko alul – aztán már csak Grand Seiko
Az első Snowflake, az SBGA011 2005-ben jelent meg Japánban, és a számlapján még kettős felirat állt: felül a Seiko, alul a Grand Seiko, ami pontosan jelezte, hol tartott akkor a márka, amely ekkor még a Seiko csúcskategóriás vonala volt, még nem önálló márka. 2010-ben, öt évvel a bemutató után a Grand Seiko megkezdte a nemzetközi értékesítést, és ebben a szakaszban a Snowflake lett a márka egyik legfontosabb nagykövete, mert a könnyű titántok, a textúrás számlap, a Zaratsu polírozás és a Spring Drive együtt olyasmit kínált, amit a svájci luxusórák között nem lehetett megkapni.
A fordulat 2017-ben jött, amikor a Grand Seiko a Baselworldön bejelentette, hogy önálló márkaként folytatja, és a számlapokról eltűnt a Seiko felirat. Az SBGA011 utódja, az SBGA211 ugyanebben az évben érkezett (akkor mi is írtunk róla), és szinte mindenben megegyezik az elődjével – 41 mm, titán tok és fémszíj, 9R65, ugyanaz a számlap –, a különbség a 12 óránál ülő applikált GS logó és a Grand Seiko felirat. Apró változásnak tűnik, de egy több ezer eurós órán sokat számít, hogy a számlapon egyedül a Grand Seiko neve áll.
Az SBGA211-ben így két alapító darab találkozik: a 9R65 a Grand Seiko első Spring Drive kalibere, a számlap pedig az első Snowflake. A minta azóta családdá nőtt – 2019-ben jött a kékes árnyalatú SBGA407, 2021-ben a női STGF359, idén pedig a 33 mm-es kvarc SBGX359 és a világoskék „Skyflake” SBGX361 –, az eredeti viszont 2026-ban is a Heritage kollekció része, SBGA211-ként immár több mint kilenc éve.
Titán, Zaratsu és száz gramm
A tok 41 mm átmérőjű, 12,5 mm vastag, fültől fülig 49 mm, és a fémszíjjal együtt a Grand Seiko High-Intensity titánjából készül, amely a gyártó szerint nagyjából 30 százalékkal könnyebb az acélnál, és jobban bírja a karcolást és a korróziót is. A teljes óra 100 gramm, ami egy 41 mm-es, fémszíjas órától kifejezetten kevés.
A tok saját formát kapott: a 9R65 mellé tervezték, a Spring Drive siklómozgásából indultak ki, ezért a lünetta szinte megszakítás nélkül folyik át a tokba, onnan a hátlapba, az egész pedig a hátlap felé elkeskenyedik. A felületek Zaratsu polírozást kaptak, attól a technikától tükröznek torzításmentesen a Grand Seiko polírozott síkjai, és attól látszanak bizonyos szögből szinte feketének – titánon ráadásul nehezebb dolguk volt vele, mert az eljárást eredetileg acélra dolgozták ki, és a titán tulajdonságaihoz kellett igazítani.
Elöl kétirányban ívelt zafírüveg védi a számlapot, belső oldalán tükröződésmentes bevonattal, hátul a menetes, zafírüveges hátlapon át látszik a 9R65. A korona menetzáras, a vízállóság 10 bar, a mágneses tűrés 4 800 A/m, a számlapon a dátum 3 óránál, a járástartalék-kijelző nagyjából 8 óránál ül, a másodpercmutató hőkezeléssel kékített acél.
A tokforma ízlés kérdése. Aki a 44GS éles síkjait és szögletes füleit szereti, annak ez a lágyabb, lefelé szűkülő tok kevésbé lesz kedves, cserébe a Grand Seiko szerint épp ettől a formától hordható meglepően könnyen egy 41 mm-es óra – a 100 gramm mellett ezt nem nehéz elhinni.
Amikor a tervező Budapesten mesélt a hóról
2020 februárjának elején, a Grand Seiko 60. évfordulója alkalmából a Seiko Magyarország Grand Seiko Designer Day néven rendezett estet a budai Haris Parkban, a vendég pedig Shinichiro Kubo, a Grand Seiko vezető tervezője volt, aki európai körútja során Budapestre is ellátogatott – az ő nevéhez fűződik többek között az SBGJ005, amellyel a Grand Seiko 2014-ben megnyerte a Genfi Óraipari Nagydíj (GPHG) „Petite Aiguille” kategóriáját, elsőként a japán órák közül.
A történelmi Grand Seikók és a jubileumi modellek mellett persze egy SBGA211 is ott volt az asztalon, Kubo pedig előadásának leghosszabb részét épp a Snowflake-számlapnak szentelte: elmondása szerint az ötletet egy gyerekkori emlék adta, amikor a nagyapjával egy havas hegyoldalon sétált, és meglátta a szél által fodrosra fújt, keményre fagyott havat, amelynek a mintáját később egy számlapon akarta visszaadni, az ötlettől a Grand Seikóhoz méltó minőségű gyártásig pedig évek teltek el.
A márka hivatalos története a számlapműhelyt és az 1971-es archív mintát emeli ki, Kubo a saját emlékét – a két változat jól megfér egymás mellett, hiszen a képet a tervező hozta, fémet pedig a műhely csinált belőle.
A Snowflake ára 2026-ban
Itthon a Seiko Boutique webshopjában (amíg elérhető a weboldalon, ugyanis Magyarországon nem lesz kapható a Grand Seiko 2026-tól, ezentúl kizárólag a GS butikokban) 2 590 000 forint az SBGA211, a Grand Seiko európai listaára 7 000 euró, az amerikai 6 900 dollár. Használtan jóval olcsóbb: a Chrono24-en dobozzal és papírokkal már 4 400 dollár körüli ajánlatok is akadnak, ami bő harmaddal a listaár alatt van egy olyan modellnél, amelyet ma is gyártanak.
Több mint húsz évvel és egy márkaváltással később a Snowflake lényegében ugyanaz az óra, amelyet 2005-ben Japánban bemutattak: titán, Spring Drive, a Hotaka-hegység hava a számlapon. Fehér festék továbbra sincs rajta.
