
Néhány dolog soha nem megy ki a divatból. Ezek a stílus, a minőség és az egyedi hang – és a most “újramegjelent” Orient World map modell éppen ilyen. A forma máig megállja a helyét, a stílusa éppen olyan futurisztikus, mint volt 1969-ben, a minősége pedig a kategóriájában az osztályelsők között van. Nézzük, mit tud egy jó karban lévő negyvenes 2021-ben, és fejtsünk meg egy rejtélyt is.
Tartalomjegyzék:
Orient World Map 1969, az eredeti modell
Egy kis történelmi visszatekintés is szükséges ahhoz, hogy az első Orient World Map modell jelentőségét megérthessük. Japán a történelme során többször bezárkózott, az 1800-as évek végéig például súlyos büntetés járt a külföldiekkel (főleg kereskedőkkel) való kapcsolattartásért, a szigeteket elhagyni pedig nem volt mód.
A háború után, az építkezés éveiben újra bezárt a szigetország, és csak az 1964-es tokiói olimpia megrendezésekor nyitotta újra határait.
Talán ez volt az apropója az eredeti modell megjelenésének, talán nem, de az biztos, hogy a legjobbkor találkozott a kinyíló világban utazó japánok igényével a több időzóna drága GMT komplikáció nélküli követésére alkalmas órára. Ne felejtsük, ebben az évben jelentette csak meg a Seiko a világ első kvarc karóráját, tehát az olcsó kvarc világidős modellektől még évtizednyi nélkülözés választotta el a mit sem sejtő közönséget.
Az eredeti modell a maga idejében igen komoly specifikációkkal bírt, és a méretei sem az akkor megszokottak voltak, a 42 mm-es tokátmérő ma is megállná a helyét a diver modellek között, ugyanis az eredeti modell neve valójában Orient World Diver volt, ahogyan ez fel is volt tüntetve a számlapon 6 óránál.
Orient world Map 2021 videós teszt a Youtube csatornánkon
Orient World Map 2021, avagy változatlanul újragondolva
Eltelt több, mint ötven év, és az Orient a hetvenedik évfordulója alkalmából sorra megjelentette a legnagyobb sikereit újra, a gyűjtők és órakedvelők legnagyobb örömére. Ebbe a sorba tartozik az immár Orient World Map néven érkező új modell is, mely megtartott mindent az elődjéből, amit érdemes volt, így szinte teljes egészében megegyezik vele.
Orient megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy elsőre megmondd, melyik az új modell és melyik az eredeti ezen a fotón (a képért köszönet az orientplace.blogspot.com oldalának):

Orient World Diver vs Orient World Map
A néhány apró változás nem szembetűnő, a számlapon a “World Diver 21 jewels” felirat helyét az “Water Resist 20 bar” foglalta el, eltűnt az akkoriban igen népszerű Orient Tristar logo (a három csillag), és felkerült helyette az “Automatic” felirat.
A nagyobb változások közül az egyik a méretbeli, a 42 mm-es méret 43.5 mm-re nőtt, a vízállóság 200 méteres és immár fémszíjjal készül az óra, de a karaktere, a hangulata, ami miatt olyan népszerű lehetett, nem változott.
Másik újdonság a szerkezete, az Orient World Map modell az Orient mostanában sokat használt, jól bevált és megbízható F6922 kaliberét kapta, amely az “igásló” kategória, használd, néha vidd el az órásodhoz karbantartásra és lesz hosszú évtizedekre egy megbízható órád. A szerkezet változása miatt egyébként eltűnt a tok oldaláról a dátum állító süllyesztett gomb, nem kár érte, nehézkes volt a használata.
Nem változott még egy fontos jellemzője. az árkategóriája, melyben akkor is erős volt, most is – elérhető áron minőséget és egyediséget ad.
Limitált modell az eredeti színekkel és további három színváltozat az állandó darabok között
Az eredeti modell színösszeállításával készült egy limitált sorozat 2021-ben, amely nem csak olyan, vagy hasonló, hanem ugyanaz, annyira, hogy az eredeti színek színkódjainak felhasználásával készült el az óra, természetesen a mai specifikációkkal.
Ennek a sikere borítékolható volt, főleg úgy, hogy nagyon minimális árkülönbözet volt csak a normál modellekhez képest – egy kis ajándék a szülinapos Orienttől.

A cikkben szereplő zöld számlapos modell

A másik három újdonság, balra a limitált kiadás, középen egy ritkább kék szín, jobbra pedig egy nagyon retro összeállítás.
Orient World Map külsőségek – a számlap, amit nem lehet eleget nézni
Ez az óra hasonlóképpen lopta be magát a szívembe, mint a nemrég bemutatott zseniális Orient Star Basic Date modell. Első ránézésre a jól ismert retro Orient vonalak, zöld és arany számlap, őt részes szíj, nem rossz. Majd az íróasztalon tartva egyre többször tévedt rá a szerkesztői tekintet, és kezdtek feltűnni a kisebb, de meghatározó részletek.

A számlap rendkívüli 3D hatással rendelkezik, szinte látni a fényben a Föld formáját, a mutatók a fény-árnyék játékkal és a középen megtört formájukkal szintén eltérnek a szokásos sík megjelenéstől. Arany és zöld, egy örökzöld színösszeállítás és a jellegzetes Orient arany pötty indexek.
Apróság, de az arannyal keretezett dátumablak is a kor jellegzetessége volt, ráadásul igen mutatós is.
A tok, a koronák és a szíj is így jó, ahogy van
A némileg megnövelt méret nem járt formai változásokkal, a párnatok nagyon kellemesen tompítja a méreteket és teszi kényelmesen viselhetővé az órát, nincsenek túlnyúló tokfülek.

A tok oldalán az alávágás optikai tuning, a vastagságot segít eltüntetni, amelyre a mechanikus automata modelleknél a rotor miatt van szükség.
A teljes egészében polírozott tok tükörfényes felülete talán könnyebben gyűjti be a hajszálkarcokat, de könnyebben is polírozható, és a megjelenésnek szintén ad egy vintage feelinget.

Mindkét korona jelzett, az Orient logo O betűje jelenik meg rajtuk. A koronazár hiányzik is, meg nem is, vízállóság szempontjából megnyugtatóbb lenne, ám a kézzel is húzható óráknál a tokcső menet halálát jelentheti a folytonos ki-be tekergetés, mindenki eldöntheti, neki melyik a nagyobb félelme.

A szíj öt részes – elölről, ha hátulről jobban megvizsgáljuk, valójában egy darabból készülnek a szemek, így egyszerűbb a gyártása, mégis a látvány hozza az érzést – erre mondjuk, hogy win-win.

A hátlapnál már csak egy mondat hangozhat el – nincs itt semmi látnivaló! 200 méteres vízállóságnál ez nem meglepő, tömör menetes acél hátlap óvja a szerkezetet.

A csat, amit lehet egy kicsit mindig cikizni a japán középkategóriás búvároknál – valamilyen relytéjes okból rendszeresen számonkérik kollégák és az internet népe, hogy 100 ezer forintos árkategóriában miért nincsen tömör acél csat, és mi ez a lemezből készült megoldás. Nos, a választ az is tudja, aki felteszi, nem éri meg, és ha itt is tömör acél lenne, mitől lenne több a jóval drágább modellek fémszíja és csatja?
Egyezzünk meg annyiban, hogy ez a csat ezen az áron tökéletes, a funkcióját ellátja, jelzett, vagyis az Orient logó is feltüntetésre került rajta, jól tart és igazából egy nap kétszer látod, vagyis nincsen miért tömör legyen. Ez persze szubjektív vélemény, de a japán gyártók véleménye is ez, és ők bízunk benne, hogy végiggondolták ezt a kérdést is, ahogy a zafír kristály óraüveg valódi fontosságát is.
A World Map funkció működése, ahogy mi gondoljuk
Az óra legfontosabb funkciója az időzónákkal történő játék, le lehet olvasni róla egy szabadon választott időzóna pontos idejét.
Ehhez két dolog kell nagyon, tökéletes szem és egy kis földrajz. A számlapon látható kis térkép ugyanis be van osztva az időzónákra, és ha tudjuk, mi melyikben vagyunk, azt beállítva le tudjuk olvasni a másik, kívánatos időzóna pontos idejét. A tökéletes szemre azért lesz szükség, mert például a nálunk járt zöld számlapos modellnél a design oltárán feláldozták ezt a funkciót, és a zöld alapon szürke térkép minden, csak nem jól leolvasható.

A belső lünettán a mi pontos időnket beállítva a mi időzónánkhoz (ez a bal oldali piros sáv) leolvashatjuk a tokiói pontos időt, ami 7 órával több, mint a magyar idő (ez pedig a jobboldali). A térkép pontatlan, a leolvasás nehézkes és még maga az Orient is csak homályosan utal rá, mi is ez a funkció, de a belső lünetta jól mutat, és ez már elég a sikerhez, a világidőt meg manapság nagyjából bárhonnan meg tudod nézni egy percen belül.
Orient World Map 2021 összegzés – szerettük?
Szerettük, mert szerethető darab. Egyszerre hozza a hatvanas-hetvenes évek Orient érzését és a mai kor modern Orientjeinek a minőségét, mindezt kombinálva a márkára jellemző igen barátságos árakkal, így a siker tényleg könnyen megjósolható – mert ez a darab sikerre van ítélve.

A cikkben szereplő órát az Orient hazai képviselete bocsátotta a rendelkezésünkre.