Jacques von Polier nem hétköznapi alakja az orosz nagyvilági életnek. A Raketa gyár vezető dizájnereként folyamatosan építi a Raketa brandet, extravagáns stílusa segíti, hogy sokat beszéljenek róla, tudása pedig ahhoz, hogy legyen is miről beszélni.
A werkmania.hu nemrég készített egy interjút a francia-orosz szakemberrel, következzen a 10 legfontosabb kérdés, amit fel kellett tennünk neki (és két bónusz, amit az olvasóinktól kaptunk):
Tartalomjegyzék:
werkmania: Mr. Polier, önnek nem mindennapi életútja van. Az UNESCO és a bestseller könyve megírása után hogyan került Oroszországba, illetve a „Petrodvorets Watch Factory (Petrodvoreci Óragyár)”-hoz?
JvP:-Nincsen különösebb magyarázata annak, hogy Oroszországba kerültem, de van pár tény, ami maradásra késztetett. Először is az 1996-os egyetemi diákcsere programban szereztem sok pozitív benyomást itt fiatal diákként. Akkor nagyon szerettem volna Kínába jutni a programban, és megtanulni a kínai nyelvet is, ám oda megtagadták a vízumot, így le kellett mondjak erről a tervemről, és megnyílt az út előttem Oroszországba.
Másodsorban nekem ősi orosz gyökereim vannak, egészen pontosan a dédnagyanyám a Krímből származik. Ez magyarázza az erős kötődésem ehhez az országhoz, az orosz emberekhez és kultúrához.
Emellett így élhettem Moszkvában az egyik legbonyolultabb és ezzel párhuzamosan az egyik legérdekesebb időszakában. Nagy örömmel figyeltem ahogy a város változik, fejlődik. A legjobb példa erre a Tverskaja út, amikor Moszkvába kerültem, ez az egyik legsötétebb utcája volt, mindössze egy kivilágított épülettel, a telefonközponttal. Ma ez az utca fényárban úszik éjjel-nappal, kivéve egy épületet – a telefonközpontot…
werkmania: Hogyan érzi magát Oroszországban, és hogyan érzi magát a RAKETA-nál?
JvP:-Egyforma érzéseim vannak mind Oroszországban, mind a Raketa-nál. Szabadnak érzem magam. Az idő rohan, és az én életem és a Raketa élete nem áll meg egy pillanatra sem. A Petrodvoreci Óragyár, a Raketa 300 éves múltra tekint vissza, egy ismert és elismert márka lett saját fejlesztésű és gyártású szerkezetekkel valamennyi modelljében.
werkmania: A design mellett részt vesz-e a műszaki fejlesztésben (egyáltalán ez elválasztható-e egymástól), vagy kifejezetten a márka arculatának kialakítása a feladata?
JvP:- Ahogy köztudott, a Raketa saját maga gyártja az órákat, vagyis egész pontosan A-tól Z-ig, a design tervezésétől a szerkezeteken át az órák végső összeszereléséig. A világ leghíresebb óramárkáinál gyakorlattá vált, hogy maguk tervezik meg az órákat, de Kínában gyártatják le azokat. A Raketa soha nem tenné ezt, a következő okoból:
- az óra modellek egyik legnagyobb tárházával rendelkezünk, a történelmünk ellát minket változatos típusokkal
- eredeti orosz stílusunk van, nincsen szükségünk rá, hogy bárkit másoljunk (ezzel szemben néhány svájci gyártó már megpróbálta lemásolni az óráinkat)
- azt gyártjuk le, amit mi terveztünk a saját óragyárunkban, saját magunknak, így nincsen szükség új és újabb gépekre. A gyárban 400 géppel dolgozunk és ezeket mind az óragyártásra tudjuk használni
Ezekből áll össze a Raketa egyedi stílusa.
werkmania: Mely új modellek jelentek meg a vezetése alatt, és ezek miben különböznek a korábbi modellektől?
JvP:-Ennek a kérdésnek a megválaszolásához szeretnék egy példát hozni, amin bemutathatom az órák fejlődését. Először is itt van a Rolex Submariner. 50 éve gyártják, és csak nagyon lassan és ritkán változtatnak rajta. A Rolex-szel összehasonlítva a Raketa-t, nekünk sincsenek teljesen új modelljeink, hanem modell fejlesztéseink vannak. Legjobb példa erre a Raketa Jalta, ennek 2017-ben lesz 50 éve, hogy megjelent. Most a dizájnerek csak felfrissíteték a legendás típust, és megkapta az egyedi Raketa automata szerkezetet. új Jalta a dizájnban így nagyon közel maradt az eredetihez.
Másik jó példa erre az Avant-garde, mely 1967-ben született, de a legújabb változata megőrizte az eredeti vonalakat. Egyébként az új modellt a világhírű szerb rendező, a Magyarországon is népszerű Emir Kusturica tervezte (itt írtunk róla korábban).
A legnagyobb különbség a Raketa és más ismert óragyártók között a technikai jellemzők fejlesztésének irányában is észrevehető. Ismét egy példa: a hatvanas években az emberek büszkék lehettek rá, ha az órájuk 20m vízállósággal bírt, ma a Raketa az Amfíbia modellre büszke, amely vízállósága 400m-re van hitelesítve.
A legfontosabb Raketa modellek fejlesztéseit most végignézheted:
werkmania: Szabad kezet kap-e a munkájában, vagy egyeztetnie kell a terveit a vezetőséggel?
JvP:-Ha párhuzamot akarunk vonni a Raketa és a nagy divatmárkák, mint például a Louis Vuitton között, a Raketa sokkal szabadabb márka. Kisebbek vagyunk, és könnyen hozunk meg alapvető döntéseket 5 perc alatt is akár, míg egy Louis Vuitton-nál vezetői értekezletet kell szervezni minden döntés előkészítésére is. Általánosságban elmondhatom, hogy az én benyomásaim alapján itt Oroszországban a problémák hamarabb megoldhatóak és a döntéseket könnyebben meg lehet hozni.
werkmania: Az „újraindítás” óta hogyan érzi a cég fejlődését? Sikerült teljesíteni a céljaikat?
JvP:-Először is szeretném kifejezni az egyet nem értésemet az “újraindítás” szó használatával az esetünkben. Nem indítottunk újra semmit, mi csak folytattuk a munkát, amit még Nagy Péter cár kezdett meg. A Petrodvoreci Óragyár, a “Raketa” Oroszország egyik legrégebbi cégeként kemény időket élt túl, Napoleon csapatait, a bolsevik forradalmat, Leningrád ostromát és a peresztrojkát is.
A kérdés második részére visszatérve a mi célunk, hogy az legyünk Oroszországnak, mint Franciaországnak a Chanel, a Louis Vuitton vagy a Hermes.
Nagy Péter Cár parancsa, amely alapján megalapították az óragyárat 1721-ben:
werkmania: A „Raketa monumental clock” zseniális szerkezet, honnan jött az ötlet? Mennyire volt nehéz feladat a kivitelezése?
JvP:-Moszkva központi részén van egy történelmi jelentőségű épület, a “Detskij Mir” (szerk.: jelentése “Gyermekek világa”). Ezt 10 éven át újították fel, egyik érdekessége, hogy a beltérben lévő atrium mérete a párizsi Notre Dame-mal megegyezik. A régi épületben volt egy óra, így a moszkvai városvezetés a felújításkor is rendelt egy teljesen újat. A Raketa alkotta óramű 5000 mechanikus darabból áll, a súlya 5 tonna(!), ami az egyik legnagyobb moszkvai látványosság lett.
werkmania: Terveznek-e komolyabb nyugat-európai terjeszkedést a közeljövőben?
JvP:-Jelenleg csak Oroszországban árusítunk, külföldről az internetes áruházunk elérhető. Mivel ez egy igen sikeres csatorna lett, már keressük a lehetőségét a terjeszkedésnek világszerte, most nyitunk irodát Párizsban is, a Champs-Elysées-től nem messze.
werkmania: Hogyan látja most a Raketa jövőjét?
JvP:-Ahogy elterveztük, a jövőben saját üzleteket nyitunk Párizsban, Londonban, New Yorkban és Budapesten. Több nagy nyugati luxus márka is megkeresett már minket és ajánlatot tettek a gyár felvásárlására, de mi elutasítjuk ezeket.
werkmania: Szeretne-e üzenni az olvasóknak, illetve van-e bármi, amit nem kérdeztünk de fontos, hogy beszéljünk róla?
JvP:-Nos, egyszer jártam Budapesten és szeretném elismerésemet kifejezni a városnak és az olvasóknak, akik ott és Magyarországon élnek. Maradandó élmény volt a Duna partján fekvő város a történelmi épületekkel és a csodálatos látványával. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az országnak sikerült megőrizni kulturális és gasztronómiai hagyományait.
werkmania – Olvasóink kérdezték:
Olvasó: A jelenlegi fejlesztések mennyiben épülnek rá a svájci- német-amerikai licenszekre és mennyi a saját fejlesztésű technika?
JvP:-Az órákat orosz mérnökök tervezték a saját technológiánkhoz, de sajnos el kell ismernem, hogy néhány svájci mérnököt is bevontunk a fejlesztésekbe.
Olvasó: A ’60-as évekbeli búvárórájuk első reinkarnációja egy kvarc változat volt. Ez ma is piacképes lehetne, van-e erre valamilyen szándékuk?
JvP:-Nem, ez így nem igaz. Az első búvár óránk egy mechanikus szerkezetű óra volt. Később készült el ennek a kvarc változata, de ezt már nem gyártjuk tovább. A mechanikus típusokból a büszkeségünk az az Amfíbia, amelyet speciálisan jég alatti merülésre terveztünk.
Képek: https://www.raketa.com/