Az első G-Shock, a DW-5000C fekete háttér előtt
Kép: Casio

A legtöbb óramárka technológiai története ott kezdődik, hogy valaki pontosabbá akart tenni valamit. A G-Shocké ott, hogy Ibe Kikuo leejtette az apjától kapott óráját, és az darabokra tört. Ebből a balesetből negyvenhárom év alatt olyan óracsalád lett, amelynek tagjai fényből termelnek áramot, három kontinens rádióadóit figyelik, GPS-műholdakat kérdeznek le, pulzust mérnek, és amelynek egyik fémtokját generatív mesterséges intelligencia terhelési szimulációi formálták, miközben az alapfeladat ugyanaz maradt: ha elejtjük, ne törődjön vele.

A Casiónak minden újításnál ugyanazt a kérdést kellett megválaszolnia: hogyan fér el a tokban, és hogyan él túl egy ütést valami, amit eredetileg íróasztalra, telefonba vagy műszerfalra terveztek.

Tíz méter, tíz bar, tíz év és egy gumilabda

A G-Shock születését a Törhetetlen című nagy összefoglalónkban már részletesen megírtuk, technológiai szempontból egyetlen ötlet számít belőle. A Triple 10 céljához (tízméteres esés, 10 bar, tízéves elem) több mint kétszáz prototípus után egy pattogó gumilabda adta a megoldást: a modult úgy kell a tokba tenni, mintha a közepén lebegne. Ebből lett az üreges tok (hollow case structure), amelyben a modul csak néhány ponton támaszkodik a tokra, körülötte pedig uretán műanyag (resin) nyeli el az ütést.

Tenyérben tartott gumilabda, benne egy órával
Kép: Casio
A DW-5000C tokjának metszete a modullal
Kép: Casio

A DW-5000C 1983 áprilisában a Casio saját összefoglalója szerint 20 bar vízállósággal, az ISO és a JIS egyméteres szabadesési próbáján megfelelő ütésállósággal és hét év elemélettartammal jelent meg, vagyis a Triple 10-et nem szó szerint teljesítette. Az elv viszont maradt, és miután az 5600-as vonalon a belső tok fémjét üvegszállal erősített műanyag váltotta, lett hely mindannak, amiről a továbbiakban szó lesz: világításnak, rádiónak, solarnak, Bluetoothnak és pulzusmérésnek.

A DW-5000C műszaki rajza a tok és a szíj kialakításával
Kép: Casio
Két DW-5600E, a klasszikus szögletes G-Shock
Kép: Casio

Sár, fagy, mélység és egy kék fény

Az első évek tapasztalata az volt, hogy az ütés csak egy a sok dolog közül, ami tönkretehet egy órát. 1984-ben megjelent a WW-5300C, amely −30 °C-ig működött, egy évvel később a DW-5500C pedig behozta a por- és sárállóságot: kétszínű fröccsöntéssel zárták el a tok és a modul közti utat, és megszüntették a réseket a gombok és a tok között, mert ahol nincs rés, oda nem megy be a sár. 1995-ben a DW-8400-zal ebből lett Mudman (a Nagykörúton ritkán van rá szükség, de jó tudni róla).

A vízben 1993-ban lett komoly a dolog, amikor a DW-6300 első Frogmanként és első ISO-minősítésű, 200 méteres G-Shock búváróraként megjelent, aszimmetrikus tokkal, hogy ne akadályozza a csukló mozgását. A mágnesesség ellen 1998-ban az AW-571 Gaussman vette fel a harcot, ami azért nem véletlenül egy analóg-digitális modell volt: a mutatókat hajtó léptetőmotor az a pont, amelyet egy erős mágneses tér a legkönnyebben kizökkent.

DW-6300 Frogman
Kép: Casio
AW-571 Gaussman
Kép: Casio

A kevésbé látványos, de a csuklón sokkal gyakrabban használt fejlesztés 1994-ben érkezett. Addig izzó világított a kijelző mögött, a DW-6600 viszont elektrolumineszcens (EL) háttérvilágítást kapott, amely kékes fénnyel, egyenletesen világítja meg az LCD-t. Ma a legtöbb új modellben már LED dolgozik, a Casio Super Illuminatornak nevezett változata nagy fényerejű dupla LED-et használ, a Full Auto LED-es órák pedig csuklómozdulatra kapcsolnak.

DW-6600
Kép: Casio

Fényből áram: a Tough Solar

A tízéves elem álmára 1998-ban jött egy másik válasz. A DW-9300J Raysman számlapja a fényt árammá alakította, az áram akkumulátorba került, a kijelzőn pedig töltésszint-jelző mutatta, mennyi van még benne. Négy évvel később a G-5600 a szögletes vonalra is elhozta ugyanezt, és itt már egy szénszállal erősített műanyag tok, benne fém merevítőlemezzel oldotta meg, hogy a napelem mellett is megmaradjon a DW-5600E karcsú profilja.

DW-9300J Raysman
Kép: Casio
G-5600
Kép: Casio

A Tough Solar a Casio saját töltési rendszere, és a nagy erénye a terhelhetőség: a napfény mellett a fénycső gyenge fényét is hasznosítja, az akkumulátor pedig elég nagy ahhoz, hogy győzze a nagy fogyasztókat, a szenzoros mérést, a rádiós vételt, a Bluetooth-kapcsolatot, a világítást és az ébresztőt is. A részletekről a Casio G-Shock technológiai oldala ír bővebben, a gyakorlatban viszont egy szám mond a legtöbbet: egy GA-B2100 teljes töltéssel hét hónapig jár fény nélkül normál használatban, teljes sötétségben, energiatakarékos módban pedig 18 hónapig, és egyes modelleknél a Casio ennél is többet, akár 24 hónapot ad meg. A fiókban elfelejtett órák tulajdonosainak ez a történet egyik legjobb része.

A Tough Solar működését illusztráló kép, fény és akkumulátor az óra mellett
Kép: Casio

Külön kell választani tőle a solar-assisted töltést, amely a katalógusban hasonlóan hangzik, a csuklón viszont egészen mást jelent. A GBD-H1000-en vagy a DW-H5600-on a napelem elsősorban az időkijelzést tartja életben, a GPS, a pulzusmérés és a többi edzésfunkció USB-kábelről tölt. Aki edzőórát vesz, ezzel számoljon.

Honnan tudja az óra, mennyi az idő?

Egy kvarcóra havonta néhány másodpercet téved, ami a legtöbbünknek elég is, a Casio mégis negyedszázada azon dolgozik, hogy ezt a pár másodpercet is eltüntesse. Elsőként a rádió jött: a 2000-es GW-100 Antman a bal oldali uretánborításba rejtett antennával vette a japán időjelet, a 2002-es GW-300 pedig már a Tough Solarral együtt kapott rádiós vételt, egy amorf anyagból készült, ütésálló miniantennával, amely a japán és az észak-amerikai adókat hallotta. 2006-ra a GW-9000 Mudman öt adónál tartott, 2008-ban pedig a GW-9200 Riseman a kínai adóval együtt elérte a hatot: ez a Multi-Band 6, amely Japán két adóján kívül az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország és Kína időjelét veszi.

A módszer azért jó, mert szinte semmit nem fogyaszt. Az óra éjszakánként legfeljebb hatszor megpróbálja venni a hosszúhullámú jelet, és ha sikerül, nullázza a kvarc eltérését. A brit és a német adó vételi körzete a Casio szerint nagyjából 1500 kilométer, Budapest pedig bőven belefér a frankfurti Mainflingen körébe, tehát itthon is működik, bár vasbeton falak között érdemes az ablak közelében hagyni az órát éjszakára.

Multi-Band 6

Eléri az órádat a jel?

Légvonalbeli távolság, a Casio által megadott közelítő vételi körzetekkel. Épület, időjárás és terep rövidítheti.

A rádiónak viszont van egy természetes határa: az adók hatótávolságán kívül az óra hallgat. Erre két válasz érkezett a 2010-es években. Az egyik a Bluetooth, amely 2012-ben a GB-6900-zal jelent meg a G-Shockban: a Casio szerint ez volt a világ első Bluetooth 4.0-s órája, és éppen az alacsony fogyasztású szabvány tette lehetővé, hogy egy CR2032-es elemmel nagyjából két évig működjön, naponta 12 óra kapcsolat mellett. Az éves jelentésük is azt írja, hogy korábban az üzemidő volt a hálózatra kötött órák fő akadálya. A telefon pontosítja az időt, jelzi a hívásokat és az üzeneteket, később az alkalmazásból az óra beállításai is kezelhetővé váltak, 2018-ban pedig a klasszikus szögletes forma előbb a teljes fém GMW-B5000-ben, majd a műanyag GW-B5600-ban is megkapta a Tough Solar, a Multi-Band 6 és a Bluetooth hármasát.

Szögletes G-Shock adótorony előtt
Kép: Casio
Bluetooth-kapcsolatban álló G-Shock és okostelefon
Kép: Casio

A másik válasz a műhold. A Casio 1999-ben már készített GPS-es órát (a Pro Trek PRT-1GPJ-t), a gond akkor is, később is a fogyasztás volt. A 2014-es GPW-1000 úgy oldotta meg, hogy a Sony órára szabott, extrém alacsony fogyasztású GPS-chipjét a rádiós vétellel párosította: ahol van rádiójel, ott az olcsóbb megoldást használja, ahol nincs, ott fellövi a GPS-t, amely a helyzet alapján az időzónát és a nyári időszámítást is beállítja. A Casio szerint a műholdkapcsolat akár három másodperc alatt létrejön, az időkorrekció pedig hét másodperc alatt is lefuthat. A GPW-2000 ezt egészítette ki Bluetooth-szal, így egy órán belül három csatorna vigyáz ugyanarra a másodpercre, ami józan ésszel túlzás, és pont ezért jó.

Rádió, GPS, Bluetooth

Ki állítja be az órát?

Olyan órára érvényes, amelyben mindhárom rendszer megvan (például GPW-2000).

A GPS 2018-ban lépett túl az időmérésen, amikor a GPR-B1000 Rangeman az első navigációra képes G-Shock lett, útvonalkövetéssel és visszakereshető útvonalnaplóval. Az energiát itt két forrás adja: öt óra vezeték nélküli töltés nagyjából 33 óra GPS-használatra elég, a napelem pedig akkor is visszakapcsolja rövid időre a funkciót, amikor az akkumulátor már kifogyott. Ehhez az órához fejlesztették a 2 mm vastag kerámia hátlapot, amely egyszerre engedi át a töltést és javítja a GPS-vételt.

GPR-B1000 Rangeman
Kép: Casio

Centrifugális erő, szénszál, fém

Az ütés után a pilótákkal érkezett a következő feladat. A 2010-es GW-3000 úgy kapott súlyra kiegyensúlyozott mutatókat, hogy a repülés közbeni centrifugális erő se forgassa el őket, a 2012-es GW-4000 pedig bevezette a Triple G Resistet, amely az ütésen és a centrifugális erőn kívül már a rezgést is kezeli: a tok és a modul közé αGEL® párnázás került, maga a modul pedig hengeres alakot kapott, a földrengésbiztos épületek alapjainak mintájára. A Casio 15 G centrifugális terhelést és 20 G rezgést ad meg, amiből a legvadabb hullámvasút is csak töredéket produkál. A 2012-es GW-A1000-en jelent meg a Smart Access is, amely elektronikus koronára teszi az óra kezelését, gyorszáras védelemmel, hogy ne váltson módot véletlenül.

Az analóg G-Shockoknál 2008 óta a Tough Movement fogja össze a Multi-Band 6-ot, a Tough Solart, a különösen ütésálló hibrid rögzítést és az óránkénti automatikus mutatóellenőrzést, a 2026-os GWR-B3000-ben pedig már ütés- és mágnesestér-érzékelő is került mellé. A részletek a G-Shock szerkezeteit bemutató külön cikkünkbe tartoznak.

A GWR-B3000 egy ütést illusztráló képen
Kép: Casio
A GWR-B3000 részei szétszedve
Kép: Casio

A fém a G-Shockban mindig kockázatnak számított, hiszen az uretán engedékenysége adta az első óra titkát. Az 1996-os MRG-100 volt az első teljes fém külsejű darab, az 1999-es GC-2000-es MT-G pedig Triple Floating Guarddal, fém és műanyag keverésével próbált választ adni a kérdésre. A klasszikus forma 2018-ban kapta meg a teljes fém változatát a GMW-B5000-rel, ahol finom műanyag ütéselnyelők kerültek a kovácsolt lünetta és a középső tok közé, a fémszíj hárompontos rögzítése pedig szétteríti az ütést a csatlakozó csapokon. A 2022-es MRG-B5000 ugyanezt vitte a végletekig titánnal, Cobarion lünettával, laprugókkal és szilikon csillapítókkal, amelyek a több részből álló lünettában nyelik el az ütést.

Az MRG-B5000D szemből
Kép: Casio

Közben a szénszál csendben a műanyag és a fém mellé zárkózott fel. A Core Guard felépítés a 2010-es évek elején jelent meg, 2019-ben pedig a Carbon Core Guard a szénszállal erősített belső tokkal és monocoque megoldással vált a márka új alapjává: a GWR-B1000 Gravitymaster tokja és hátlapja egyetlen darab, Toray-féle szénszálból, ami a sorozat addigi legkönnyebb óráját eredményezte. Ugyanebben az évben a GA-2100 ugyanezt az ötletet vitte le egy 11,8 milliméteres, a márkánál szokatlanul karcsú és ráadásul olcsó tokba. A folytatás 2023-ban a bio-alapú műanyag lett: a DW-H5600 tokja az első G-Shock-tok, amely ricinusból készült, szénszállal erősített műanyagból áll.

A GMW-B5000 fémtokjának részei szétszedve
Kép: Casio
A DWE-5600 szíj nélkül, Carbon Core Guard tokkal
Kép: Casio
GWR-B1000 Gravitymaster
Kép: Casio
Fekete GA-2100
Kép: Casio

Az LCD, amely napfényben is látszik

A szögletes G-Shockok kijelzője évtizedekig egy STN LCD volt, amelyet ferdén nézve vagy erős napsütésben a legelkötelezettebb rajongó sem nevezne ideálisnak. A memory-in-pixel (MIP) kijelzőnél minden pixel maga tárolja az állapotát, így nem kell folyamatosan frissíteni, ami kevesebb fogyasztást, nagyobb kontrasztot és élesebb karaktereket jelent, nem beszélve arról, hogy a fényes nappal inkább segít neki, mint árt.

Arany és ezüst színű GMW-BZ5000
Kép: Casio

A G-Shockban a GPR-B1000 hozta el 2018-ban, majd a GBD-H1000 vitte tovább 2020-ban az edzőórákon, a szögletes formában pedig a 2023-as DW-H5600 volt az első. A legnagyobb lépés 2025 végén jött: a GMW-BZ5000 az első teljes fém G-Shock MIP kijelzővel, és már teljesen solarról működtethető, a GW-BX5600 pedig műanyag tokban, Multi-Band 6-tal és Bluetooth-szal hozza ugyanezt. Az applikációban két betűtípus közül lehet választani, a hagyományos hétszegmenses CLASSIC és a nagyobb STANDARD között, és aki nem akar megválni a régi kijelző hangulatától, az megtarthatja az élesebb kontraszt mellett is.

A GMW-BZ5000 MIP kijelzője közelről
Kép: Casio
A GMW-BZ5000 STANDARD és CLASSIC betűtípusa
Kép: Casio
A GW-BX5600 két betűtípusa a MIP kijelzőn
Kép: Casio

Kijelzők

Kapcsold a fényt

Hagyományos STN LCD
MIP LCD

Illusztráció, a különbség jellegét mutatja, nem mérési eredmény.

Szenzorok, pulzus és a legújabb ötletek

A szenzorok története a kilencvenes években indult a légnyomásmérővel, magasságmérővel és hőmérővel, 1999-ben a DW-9800 Wademan hozta az iránytűt, a 2013-as GW-9400 Rangeman pedig egyetlen órában egyesítette a nyomás-, hő- és iránytűszenzort. A 2016-os GWN-Q1000 Gulfmaster már négy szenzort hordott, a mélységmérővel együtt. Pulzusmérővel egyébként már 1999-ben kísérleteztek (DWG-100 Lungman), csak akkor még kevesen keresték ezt egy G-Shockban.

A 2020-as GBD-H1000 a G-Squad vonalon hozta el az optikai pulzusmérést GPS-szel, öt érzékelővel és a Firstbeat elemzőalgoritmusával, úgy, hogy közben megtartotta a 20 bar vízállóságot, ami egy szenzorral kilyuggatott hátlapnál azért nem triviális. A 2021-es GSW-H1000 lett az első Wear OS-es G-Shock, kétrétegű, színes és monokróm kijelzővel, viszont a teljes színes üzemmód mindössze másfél napot bírt, ami egy G-Shocktól elég meglepő szám. A 2023-as DW-H5600 aztán az eredeti szögletes formába csomagolta ugyanezt az irányt, és a G-Shock itt ért igazán össze az okosórák világával.

Az optikai pulzusmérő szenzor az óra hátlapján
Kép: Casio
A GSW-H1000 színes kijelzővel
Kép: Casio
A DW-H5600 vízcseppek között
Kép: Casio

1983–2026

43 év technológia egy idővonalon

    Az utóbbi két év ötletei már a korábbi megoldások finomításáról szólnak. A GMW-BZ5000 fémtokjához a generatív mesterséges intelligencia emberi tervezők javaslataiból indult ki, és több mint negyven év ütésállósági adatán futtatott ismételt terhelési szimulációkat. A 2025 őszén érkezett GA-V01 Shock Release Hand megoldása még ennél is furcsább: a percmutató mágneses erővel kapcsolódik a tengelyhez, ütésnél elmozdulhat, aztán pár percen belül visszatalál a helyére, és mivel nincs fixen rögzítve, nagyobb mutatókat lehet tenni az órára. A Casio figyelmeztet, hogy ütés vagy rezgés közben a percmutató megremeghet, ami egy negyvenhárom éve a stabilitásról szóló márkánál tényleg bátor mondat.

    A GMW-BZ5000 tokjának rétegei
    Kép: Casio
    A GMW-BZ5000 fémtokja oldalról
    Kép: Casio
    A GA-V01 mágnesesen rögzített percmutatójának rajza
    Kép: Casio
    A GA-V01 tokja közelről
    Kép: Casio

    Ibe Kikuo 2026-ban Prágában arról beszélt, hogy szerinte a G-Shocknál nincs olyan pont, ahol ki kellene mondani, hogy ennél tovább már nem szabad menni. Ezt nézve nehéz vitatkozni vele. Az apjától kapott óra nem élte túl az esést, az utódain pedig negyvenhárom éve dolgoznak.