
Ha megkérdeznének, mi az óra legfontosabb része, a legtöbben a szerkezetet mondanánk, és nem is járnánk messze az igazságtól – csakhogy a szerkezetet a legtöbben soha nem látjuk, a számlapot viszont naponta százszor. Szinte minden óra ugyanazt a két-három adatot mutatja, órát, percet, jó esetben másodpercet, mégis elég egy pillantás egy vasúti zsebórára, egy Bauhaus-karórára vagy egy Grand Seiko Snowflake-re, és pontosan tudjuk, melyik korszakból, milyen igényből és milyen ízlésből született. Minden korszak azt rajzolta a számlapra, amire éppen szüksége volt: a reneszánsz a rangot, a vasút a biztonságot, a háború az olvashatóságot, a modernizmus a csendet.
Az alábbiakban végigmegyünk ezen az ötszáz éven. Nem lexikonként – a teljes listába a kronográfok, a világidő-kijelzők és az öröknaptárak is beleférnének, de azok inkább a szerkezetről szólnak –, hanem azokon a számlaptípusokon keresztül, amelyek ma is ott vannak a kirakatokban, gyakran úgy, hogy már senki nem emlékszik, honnan jöttek.
Tartalomjegyzék:
Egyetlen mutató és rengeteg díszítés
Az első, 16. századi németországi hordozható órákat ma gyakran nürnbergi tojásként emlegetjük, a feltalálásukat pedig Peter Henlein nürnbergi lakatoshoz kötjük, bár mindkettő mellé érdemes egy csillagot tenni: Henlein szerepét a kutatók ma óvatosabban kezelik, a „tojás” pedig nagy valószínűséggel egy későbbi félrefordítás eredménye, hiszen ezek az órák inkább kis dobozokra, dobokra hasonlítottak. Üveg nem volt rajtuk, a számlapot csuklós fémfedél védte, és egyetlen mutatót kaptak, aminek egyszerű oka volt: ha egy óra naponta jó esetben is negyedórákat tévedett, egy percmutató rajta inkább vicc lett volna.
A számlap ennek megfelelően inkább ékszer és rangjelzés volt, mint időmérő felület: zománc, gravírozás, aranyozás, és ha a tulajdonos pénztárcája engedte, csillagászati kijelzések, holdfázis, állatövi jegyek, dátum. Akadtak kísérleti darabok is, amelyeken az órák helyén kiemelkedő pöckök ültek, hogy sötétben, ujjal tapogatva is le lehessen olvasni az időt – áram és világító festék híján nem is rossz ötlet.
Amikor a pontosság rajzolni kezdett
A nagy fordulatot Christiaan Huygens hozta: 1656-ban az ingaórával, 1675-ben pedig a hajszálrugóval, amely a hordozható órák billegőjét végre egyenletes lengésre bírta. Az ingaórák napi percek helyett már másodpercekben mérhető eltéréssel jártak, a zsebórák is látványosan javultak, és ezzel értelmet nyert a percmutató, később a másodpercmutató is. A számlap pedig követte a technikát, tisztább óraosztást, részletes perc- és másodpercskálát kapott, és a díszítést fokozatosan hátrébb szorította az olvashatóság.
A francia Jean-Antoine Lépine a 18. század második felében először a szerkezetet gondolta újra – a teljes felső lap helyett különálló hidakat használt, elhagyta a csigát és a láncot, így jóval vékonyabb órákat építhetett –, aztán a számlapot is. Az ő óráin vékony arab számok, pontozott percskála és rengeteg üres tér jelent meg, vagyis az a levegős elrendezés, amelyet ma is klasszikus zsebóra-számlapként képzelünk el, és az áttört, nyílhegyben végződő mutatók elterjedése is nagyrészt neki köszönhető.
Abraham-Louis Breguet nevét a legtöbben a tourbillon miatt ismerjük, a számlapokra gyakorolt hatása viszont legalább ekkora. A kissé dőlt, kalligrafikus Breguet-számok, a hegyük közelében nyitott körrel díszített Breguet-mutatók és a guilloché, amelyet a hagyomány szerint 1786-ban ő vitt először számlapra, kézi hajtású guillochírozó gépekkel, ma is a klasszikus óra alapszókincséhez tartoznak. Ha egy mai dresswatch elegánsnak akar látszani, jó eséllyel Breguet valamelyik ötletéhez nyúl.

Négy perc, ami mindent megváltoztatott
A 19. század végi Amerikában a vonatok sokszor egyetlen közös vágányon közlekedtek, a menetrendet pedig gyakorlatilag a mozdonyvezetők és kalauzok zsebórái tartották össze. 1891-ben az ohiói Kiptonnál két vonat ütközött össze, halálos áldozatokkal, mert az egyik vasúti dolgozó órája négy percet késett – a beszámolók szerint egy időre megállt, majd újraindult. A vizsgálat után Webb C. Ball, a vasút főidőellenőre szigorú szabványt dolgozott ki, amely szerint a vasúti óráknak heti 30 másodpercen belül kellett járniuk.
Ball a számlapot is szabályozta, és ez a lista ma is jó olvashatósági tankönyv lehetne: nyitott, fedél nélküli tok, fehér zománcszámlap, nagy fekete arab számok – a római számokat kifejezetten kitiltották –, pont, négyzet vagy rombusz alakú ötperces jelölések és kis másodpercmutató 6 óránál. Volt, aki ennél is tovább ment: a Montgomery-féle biztonsági számlapon minden egyes perc külön számot kapott (a Santa Fe vasút különösen kedvelte), a Ferguson-számlap pedig megfordította a hangsúlyokat, a perceket nagy számokkal, az órákat egy kisebb belső körben jelölte, és ezzel a vasúttársaságoknál is vitákat váltott ki.
A csukló meghódítása
A karóra az első világháború lövészárkaiban vált férfiak számára is elfogadhatóvá, hiszen roham közben senki nem akart a zsebében kotorászni. A tiszti lövészárok (trench) órák (a Longines-tól az Omegán át a Walthamig sokan gyártották) fehér zománc számlapot és vaskos fekete számokat kaptak, gyakran piros 12-essel és rádiumos világító festékkel, néhányuk pedig rácsos fémvédőt is az üveg elé, a repeszek ellen.
A háború után, az 1920-as években a karóra végleg civil lett, és magára vette a kor stílusát: az Art Deco épületeinek és autóinak geometriája hamar megjelent a számlapokon is. Ekkor terjedt el a szektorszámlap, amely koncentrikus zónákra osztja a felszínt – külön gyűrű az óráknak, külön a perceknek és másodperceknek –, és amelyet a Patek Philippe-től a szerényebb gyártókig rengetegen használtak, az 1930-as években pedig a célkeresztes számlap is mellé állt.
A másik nagy találmány a California számlap: felül, 10 és 2 óra között római, alul, 4 és 8 között arab számok, 3-nál és 9-nél egyszerű vonal. A Rolex fejlesztette ki az 1930-as években, és a Rolex által szállított alkatrészekkel készült korai Panerai Radiomir ref. 3646 órák, amelyeket az olasz haditengerészet harci békaemberei hordtak, szintén kaptak ilyen számlapot. A név jóval későbbi, gyűjtői eredetű, és a legelterjedtebb magyarázat szerint egy kaliforniai számlapfelújító műhelyhez köthető – a Rolexnek ehhez semmi köze nem volt.

Válts számlapot!
Kilenc elrendezés ugyanabban a tokban. A mutatók a pontos időt mutatják, csak mindig másképp.
Bauhaus, avagy a kevesebb tényleg több
A dessaui Bauhaus iskolát a nácik 1933-ban bezárták, a tanárai és diákjai azonban szétszóródtak a világban, és vitték magukkal a gondolkodásmódjukat, amelyben a forma követi a funkciót, a dísz pedig felesleges. Az órás fordítás: talp nélküli betűk, vékony mutatók, sok levegő és semmi, ami nem az idő leolvasását szolgálja. Az első ilyen számlapok egyikét a pforzheimi Weber & Baral készítette 1937 körül, többek között az A. Lange & Söhne és a Stowa számára – a Stowa Antea ma is ebből a vonalból származik.
A műfaj két legismertebb mai képviselője a Junghans Max Bill, amelyet az egykori Bauhaus-diák Max Bill tervezett, és 1961 óta gyakorlatilag változatlan, valamint az 1992-es Nomos Tangente, amelynek gyökerei szintén az 1930-as évekbe nyúlnak vissza. És ide tartozik Nathan George Horwitt Múzeum-számlapja is, amelyen már számok sincsenek, csak egyetlen pont 12-nél: a terv a New York-i MoMA gyűjteményébe került, a Movado pedig az 1960-as évektől védjegyként használja.
Az ilyen számlapokon látszik a legjobban, mennyire számít minden egyes elem. Én a dátumablakot bármelyik órán szem rebbenés nélkül elengedem, de egy Bauhaus-számlapon különösen fáj, amikor 3 óránál kivágnak belőle egy kis téglalapot.

Arany betűk fekete alapon
Az 1940-es években indult és az 1960-as években tetőzött a gilt számlapok korszaka, amikor a fekete számlapon a feliratok és a jelölések aranyos fénnyel csillogtak. Az eredeti gilt számlap nem egyszerűen aranyfestékkel nyomtatott felület volt: a feliratokat letakarták, a számlapot galvanikus eljárással feketítették, majd átlátszó lakkal fedték, így a betűk valójában az alattuk lévő fémréteg színében látszottak. Munkaigényes folyamat volt, és ez is az oka annak, hogy a végén kikopott a gyártásból.
A klasszikus példák a Rolex Submariner 5512 és 5513, az Explorer 1016, a GMT-Master 1675, a Tudor Submariner 7928 és a Universal Genève Polerouter. Az Explorer 1016 1967 körül át is váltott matt fekete számlapra, festett feliratokkal, a gilt pedig évtizedekre eltűnt, hogy aztán a vintage hullámmal visszatérjen – ma már tamponnyomtatással, például a Tudor Black Bay vagy az Oris Divers Sixty-Five egyes változatain.
A háború számlapjai
A második világháború nem a szépségről szólt, és ez a számlapokon is látszik. Az amerikai A-11-es specifikációjú órákat 1942-től a Waltham, az Elgin és a Bulova gyártotta, fekete számlappal, fehér arab számokkal, rádiumos világító festékkel és középre helyezett, másodperc stoppal megállítható másodpercmutatóval, hogy a pilóták másodpercre pontosan szinkronizálhassák az óráikat. A becenevük nem kevés önbizalomról árulkodik: „the watch that won the war”, az óra, amely megnyerte a háborút.

A brit hadsereg 12 svájci gyártótól rendelt terepórákat (field) egyetlen közös specifikáció alapján: IWC, Longines, Jaeger-LeCoultre, Buren, Lemania, Omega, Record, Timor, Vertex, Eterna, Cyma és Grana. Az alapképlet mindegyiknél ugyanaz volt, a betűtípusokban és a mutatókban mégis van eltérés, mindegyik számlapon ott a Broad Arrow, a brit állami tulajdon jele, a gyűjtők pedig később a „Dirty Dozen” becenevet ragasztották a sorozatra.
Német oldalon a Luftwaffe megfigyelőórái, a B-Uhrok készültek, 55 mm-es tokban, hogy kesztyűben, a repülőkabát felett is használhatók legyenek. Az 1940-es A típuson nagy óraszámok és egy háromszög ül 12-nél, az 1941-es B típus viszont a perceket teszi a külső körre, nagy számokkal, és az órákat egy kisebb belső gyűrűbe szűkíti. Az A. Lange & Söhne, a Stowa, a Laco, a Wempe és az IWC gyártotta őket, és a mai pilótaórák nagy része ma is ezt a két elrendezést másolja.


Tapisserie, regulátor és egyetlen mutató
1972-ben a Gérald Genta tervezte Audemars Piguet Royal Oak (ref. 5402) elindította a luxus-sportóra műfaját, és vele együtt egy számlapmintát is: a Tapisserie apró, kiemelkedő négyzetekből álló rácsát, amely a Clous de Paris guilloché-ból származik. Az eredeti Petite Tapisserie mellé az 1990-es években megérkezett a nagyjából másfélszer akkora négyzetekkel dolgozó Grande Tapisserie, valamint a Royal Oak Offshore-hoz a Méga Tapisserie, amelyet már sajtoltak, nem guillochíroztak.
Egy egészen más világból érkezett a regulátor számlap. A 18. századi angol és francia műhelyek precíziós állóóráin, amelyekhez a többi órát beállították, az órát, a percet és a másodpercet külön választották: középen a nagy percmutató, az óra és a másodperc egy-egy saját segédszámlapon, hogy leolvasáskor véletlenül se lehessen összetéveszteni őket. Karórában a Chronoswiss Régulateur hozta el az első sorozatgyártott regulátort 1987-ben, azóta pedig a Patek Philippe-től a Hamiltonon át a Louis Erardig sokan készítettek ilyet.
A kör pedig itt be is zárul: a münsteri MeisterSinger 2001 óta szinte csak egymutatós órákat gyárt, a templomtornyok órái és a korai zsebórák ihletésére. Az N°01 számlapján 01-től 12-ig számozott órák és részletes, ötperces lépésekre bontott perem van, és meglepően gyorsan meg lehet szokni, hogy az időt nem percre, csak körülbelül olvassuk le – ami néha kifejezetten jót tesz az ember idegrendszerének.
Ötszáz év számlap egy vonalon
Kattints egy évszámra, és nézd meg, merre billent a mérleg díszítés és olvashatóság között.
Hó a számlapon
A másik végletet a Grand Seiko Snowflake jelenti, amely 2005-ben, az SBGA011 referenciával debütált, az egy évvel korábban bemutatott 9R65-ös Spring Drive kaliberrel. A számlap a Nagano prefektúrabeli Siodzsiriben működő Shinshu Watch Studióban született, és a környékbeli hegyek havas lejtőit idézi: a textúrát egy fémprésszerszámba vésik, amelyet kézzel, apró marófejjel alakítanak ki, a préselt számlapot pedig ezüstbevonattal teszik olyan fényessé, mint a frissen esett hó.
A Grand Seiko 2017-ben önálló márka lett, és ugyanebben az évben jött a titántokos SBGA211, már Seiko-felirat nélkül, csak a Grand Seiko logóval – ez lett a Snowflake mai, ismert formája, amelyet a Grand Seiko oldalán közelebbről is érdemes megnézni. Aki egyszer látta valós fényben, az tudja, miért: a fotók nagyjából a felét adják vissza annak, ami a csuklón történik.

Ugyanaz a feladat, ötszáz éve
A 21. századi órapiac egyik legfurcsább, de legszimpatikusabb jelensége, hogy szinte minden régi számlaptípus visszatért: a B-Uhr, a szektorszámlap, a California, a gilt és a Bauhaus is ott van a kirakatokban, gyakran olyan vásárlók csuklóján, akik soha nem fognak se repülőgépet navigálni, se vonatot indítani. A nürnbergi órák egyetlen mutatójától eljutottunk oda, hogy egy japán stúdió havas hegyoldalt présel ezüstbe, miközben a számlap dolga semmit sem változott: megmondani, mennyi az idő.
Csak egyre többféleképpen.


















![Casio G-Shock GBD-H1000 ár és megjelenés – hamarosan érkezik 2020 legjobban várt újdonsága [frissítve] casio-gshock-gbdh1000](https://werkmania.hu/wp-content/uploads/2020/07/DSC8979casio-gshock-gbdh1000-218x150.jpg)





