A japán gyártó több óráját is övezi misztikus legenda, gondolj csak a nemrég bemutatott Giugiaro által tervezett Ripley modellre. Az eredetileg csak a Japán piacra szánt és kizárólag csak ott forgalmazott Seiko Cocktail Time (gyári típusa szerint SARB) sorozat is hamar bekerült ezek közé a legendák közé, nem véletlenül. 2017-ben a Seiko beemelte a típust a felsőkategóriás Presage vonalba, és immár világszerte elérhetővé tette.

seiko cocktail

De mi köze egy órának a koktélokhoz?

Egy óra kétféleképpen kaphat becenevet: a gyártó ad neki egyet, ez azért ritkább, vagy azok a típusok, amelyek valamiért kiemelkednek az átlagból, kapnak a rajongóktól, gyűjtőktől. Az előbbire jó példa a Seikonál az Alpinist, ez a számlapon is feltüntetett név, utóbbira pedig például az általunk is tesztelt és kedvelt Monster (ennek itt olvashatod el a részletes tesztjét).

A SARB sorozat az előbbi kategóriába esik, a gyártó tett azért, hogy ne csak a megjegyezhetetlen gyári kódja legyen. 2010-ben megállapodást kötöttek Japán leghíresebb, világbajnok bártenderével, Ishigaki Shinobuval, aki elkészített és elnevezett három koktélt a három akkor megjelent modellről.

seiko cocktail

Az ilyesfajta misztikumgyártás mindig jót tesz egy órának, főleg, hogy kizárólag a Japán belpiacon lehetett hozzájutni ezekhez a modellekhez hivatalosan. Hamar rendkívül népszerű lett az egész világon, és mára gyakorlatilag beszerezhetetlenné vált, a nagy ritkán felbukkanó darabok pedig gyorsan és őrült árakon cserélnek gazdát.

A Seiko Cocktail Time sikerének okai – mitől a legenda legenda lesz

Az óragyűjtő egy érdekes emberfajta. Képes kívülállóknak érthetetlen okokból felemelni egy-egy típust, és hatalmas nemzetközi hype mellett irreális keresletet támasztani iránta, vagy pár mondattal leírhat egy amúgy jól sikerült órát, ami azután komoly gyűjtőhöz már biztosan nem kerül majd.

A SARB sorozat egy tökéletes dresswatch, vagyis az elegáns vonalat képviseli. A SARB065 „COOL” modellje a kék számlaphoz kék cérnával varrott fekete lakkbőr szíjat kapott, de a domború kristály óraüveg, a koronába gravírozott „S” logo és a hordható, 40mm-es mérete is tökéletes kiegészítővé teszik egy elegáns öltözethez.

2017 – a koktélok újrakeverve

A 2017-es Baselworld-i kiállításon, ami az óraipar legnagyobb rendezvénye és az újdonságok kötelező bemutatásának helye, a Seiko Cocktail Time visszatért. Sőt. Nemhogy vissza, de még feljebb is lépett a Presage vonalba, amely a Seiko felső kategóriás óráit vonultatja fel.

seiko cocktail

Nem bíztak semmit a véletlenre, egyből nyolc új típus érkezett Svájcba, 4 a hagyományos kivitelben, és négy másik már egy plusz komplikációval: járástartalék kijelző is helyet kapott a számlapon negyedik mutatóként, a dátum pedig egy segédszámlapra költözött, köszönhetően az (ebben a sorozatban) új 4R57 automata szerkezetnek.

Seiko SRPB sorozat – közel az eredetihez

Bevált recepten ne változtass – ezt a mottót követte a cég, amikor megtervezte az egész világon elérhető, új Seiko Cocktail Time órái egyik felét. A négy új modell (SRPB41 , SRPB43 , SRPB44 és SRPB46) szinte teljesen megegyezik az eredeti vonallal. Egy új szín érkezett, a korona formája lett egy kicsit klasszikusabb, és ami az új helyét mutatja a családban: az „Automatic” felirat helyére immár a büszkeségre okot adó Presage került. Méreteiben nagy változás nem történt, a 40mm átmérő maradt, a vastagság pedig minimálisan, 1.2mm-t csökkent.

Seiko SSA sorozat – a jó lehet még jobb, vagy…

Aggodalomra semmi ok, a négy teljesen új modellt sem sikerült elrontani Japánban. Az újonnan érkezett 4R57 szerkezet egy kicsit többet ad, mint az „alapmodell”4R/6R szerkezetei. Nem véletlen, hogy külön sorozatot kaptak, hiszen a gyűjtők és fanatikusok közül sokan ragaszkodnak a hagyományos, megszokott vagy jól bevált megoldásokhoz. Az új szerkezettel a számlap jelentősen változott: kapott egy központi járástartalék mutatót, amely negyedikként foglal helyet a nagyok között, és kapott még egy ötödik kis mutatót is az alsó segédszámlapra, ez a dátumot hivatott mutatni.

A Seiko Cockatil Time órák egyik legjellegzetesebb eleme a számlap, ami dupla „sunburst” hatást kapott. A sunburst számlapot sajnos nem lehet lefordítani, az egyedi textúrája sugárirányban a számlap közepétől kifelé töri a fényt, akár egy napot is odaképzelhetsz, ahogy teljes erejével szórja a sugarait, közelről így néz ki:

seiko cocktail

A négy új típus (SSA341 , SSA343 , SSA345 és az SSA346 ) új stílust is hoz a bevált formákhoz. A legsikeresebb kék szín maradt, de új a grafit és a gyöngyházfehér számlap is, utóbbi a rózsaarany tokkal, mutatókkal és indexekkel nagyon elegáns lett.

Tények és adatok – a Seiko Cocktail Time 2017 modelljei számokban

Az új Seiko Cocktail Time sorozat technikai adatai a következőek:

SRPB41, SRPB43, SRPB44 és SRPB46

Szerkezet: 4R35 automata, kézzel is húzható(Fél) lengésszám: 21.600 féllengés /óra
Járástartalék: 41 óra
Tok: rozsdamentes acél tok és menetes hátlap (üveggel)Üveg: domború karcálló Hardlex kristály
Méretek: 40.5 mm átmérő, 11.8 mm vastagság
Vízállóság: 5 bar
Csat és szíj: rozsdamentes acél (SRPB41), bőrszíj háromrészes zárral, nyomógombbal (SRPB43, SRPB44, SRPB46)

SSA341, SSA343, SSA345 és SSA346      

Szerkezet: 4R57 automata, kézzel is húzható, központi járástartalék kijelzővel és dátum mutatóval 6 óránál(Fél) lengésszám: 21.600 féllengés /óra
Járástartalék: 41 óra
Tok: rozsdamentes acél tok és menetes hátlap (üveggel)Üveg: domború karcálló Hardlex kristály
Méretek: 40.5 mm átmérő, 14.5 mm vastagság
Vízállóság: 5 bar
Csat és szíj: rozsdamentes acél (SSA341), bőrszíj háromrészes zárral, nyomógombbal (SSA343, SSA345, SSA346)

werkmania instagram

 Köszönet a képekért a Seiko Boutique Magyarországnak és Yeoman-nak