A japán márka az óragyűjtők és órakedvelők között ismert és elismert a megfizethető és stílusos óráiról. Most ezekből hozott vissza pár jellegzetes darabot a gyár, a következő hetekben folyamatosan jelennek majd meg a régi, jól ismert modellek újra-kiadásai.

Orient- nem utolsósorban

A cég történetéről itt írtunk nemrég. Az 1951-ben alapított Orient Watch Co. 2009 óta teljes egészében a Seiko vállaltcsoport része lett, de ez nem járt az egyedi arculata elveszítésével. Az Orientek jelllegzetes megjelenése nem változott azóta sem, az Orient Mako mint az egyik legnépszerűbb típus azóta több frissítést is kapott.

A Seiko hagyja dolgozni, fejleszteni a céget és az exkluzív szériák is elismertek lettek, így szerencsére minden a helyén maradt.

Orient retro

Retro napok – figyeld a naptárt, érdemes

Nagy dobás készül most is, a következő hetekben Orient napokra készülhetünk. Előkerülnek a sikeresebb modellek a 90-es, 2000-es évekből, és újra ki lesznek adva. Mint minden iparágban, az óraiparban is hódit a retro és vintage divat, ami nem is baj, sok népszerű modellnek helye van 2017-ben is a polcokon és a dobozokban.

Orient M-Force – ütős kezdés

Orient M-force 2EX0100DW0 Orient M-force 2EX0100DW0

Az első megjelenés rögtön egy komoly darab, a második M-Force modell lett (jelen pillanatban a megjelenés utáni napon el is fogyott, kíváncsian várjuk, lesz-e még belőle).

Az M-Force egy rövidítés, teljes formájában “Mechanical Force”. Ennek a típusnak az eredetije 1997-ben, az M-Force sorozat megjelenésének évében jelent meg, az akkori időkben nem annyira megszokott járástartalék kijelzővel , illetve az Orient kedvelt és érdekes naptár megoldásával a belső funkciógyűrűn.

Ez a megoldás gyakorlatilag megegyezik az Orient Multi-Year Calendar típuséval, annyi különbséggel, hogy itt nem a számlap alatt van a havi naptár tárcsa.Orient M-forceOrient M-force

Tények és adatok – az ORIENT M-Force 2EX0100DW0 számokban

Technikai adatok

  • szerkezet: 46G41 automata
  • járástartalék kijelzés (40 óra)
  • havi naptár és dátum kijelzés
  • tok anyaga rozsdamentes acél
  • tok átmérője 41 mm
  • tok vastagsága 14 mm
  • vízállóság 100m
  • menetes koronazár
  • lünetta 60 kattanással egy irányba forgatható
  • szíj anyaga rozsdamentes acél
  • óraüveg: normál ásványi

Néznél új képeket az óráinkról minden nap?

werkmania_hu_instagram.jpg

Fotók: Orient Watch és schoeneuhren.de